Radovic Dusán (született Ózd, 1980. május 21.), a miskolci rendészeti szakközépiskola
elvégzése után 1999-ben került fel Budapestre és kezdte meg szolgálatát Zuglóban.
Élt-halt a kerületért, szenvedéllyel végezte munkáját, elhivatott és rendkívül
tehetséges fiatalembernek ismerték kollégái és barátai. Szorgalmasan látta el
szolgálatát, a kapitányságon példaként állították a fiatal rendőrök elé. Számos
ifjú rendőrt tanított meg a rendőri szakma ismereteire, a pályakezdő kollégák
szívesen fordultak hozzá tanácsért. Rendőri pályafutása során kiválóan megismerte
a kerületet, melyet megszeretett. Sokat tett Zugló közbiztonságáért.
Radovic Dusán szépen haladt a ranglétrán, amit kitartásának, bajtársiasságának
és szorgalmának köszönhetett. Pályafutását mozgóőrként kezdte, majd 2004-ben járőrvezető
lett, 2007-ben ügyeletesnek léptették elő, majd 2009-től szolgálatparancsnokká
kűzdötte fel magát. A diploma megszerzése után elvégezte azt az átképző iskolát,
melynek eredményeként néhány napon belül tiszti kinevezést kaphatott volna. Megérdemelte
és rászolgált.
Közvetlen munkatársai és felettesei egy melegszívű, jókedélyű fiatalemberként
ismerték meg. Felesége szintén a zuglói kapitányságon teljesít szolgálatot. 2
és fél éves kislányukat boldogságban és szeretetben nevelték, példás családi élete
és munkája mellett jutott energiája arra, hogy folyamatosan továbbképezze magát.
Fájdalommal búcsúztatják Dusánt közvetlen kollégái, barátai, elöljárói és mindazok
az állampolgárok, akik elkötelezettek a rend, a becsület és törvényesség mellett.
A rendőrség hősi halottként tiszteli az elhunyt zászlóst, saját halottjaként
gondoskodik a végtisztesség megadásáról.
BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG