A legtöbb országban a megfelelő engedély nélküli tartózkodás és munkavállalás
szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül, amit elzárással vagy az országból
való kiutasítással büntetnek.
Alaposan tanulmányozza át a Külügyminisztérium honlapján megjelentetett, az
egyes országokról külön-külön elkészített beutazási feltételeket, valamint konzuli
tárgyú tájékoztató kiadványokat. Emellett tanácsos a honlapon szereplő listákból
kigyűjteni a felkeresni kívánt országokban működő nagykövetségek, főkonzulátusok,
tiszteletbeli konzuli képviseletek címeit, telefonszámait.
Soha ne váltson pénzt illegális pénzváltóknál, könnyen előfordulhat, hogy hamis
pénzt kínálnak, illetve egyéb módon károsítják meg a turistákat. Utcai pénzváltásnál
az a veszély is fenn áll, hogy bűnözők kifigyelik mennyi pénz van a turistánál,
és megpróbálják akár erőszakkal is elvenni.
A szállodában amennyiben arra lehetőség van, vegyen igénybe értékmegőrzőt, ahol
azokat a tárgyakat, ékszereket és pénzt tudja elhelyezni, amit nem visz mindig
magával. Ha a szállodai szobán kívül tartózkodik, soha ne hagyjon a szobában értéktárgyat,
távozáskor a szoba ajtaját, ablakát mindig zárja be, így védheti értékeit a besurranó
tolvajoktól.
Felhívjuk a külföldre utazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy
a kábítószerrel való visszaélést a világ számos országában nagyon szigorúan büntetik.
Ezt a bűncselekményt az országok eltérően ítélik meg. Nemcsak a kábítószer csempészet
tartozik ebbe a bűncselekményfajtába, de sok országban ide sorolják a kábítószer
legkisebb mennyiségű birtoklását is. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények
igazságszolgáltatási megítélése is különböző. A büntetés a pénzbírságtól a halálos
ítéletig terjedhet. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén az óvadék
ellenében történő szabadon bocsátást sok ország még akkor sem alkalmazza, ha egyébként
az óvadék használata bevett gyakorlatnak számít.
Ha külföldön elvesztette, vagy ellopták úti okmányait, kérjük, feltétlenül jelentse
be ezt a helyi rendőrségen és forduljon az illetékes magyar külképviselethez,
ahol kiállítják az ideiglenes úti okmányt a hazatéréshez. Ugyan a schengeni térségen
belül nincs határellenőrzés, azonban javasoljuk, hogy a szomszédos országokat
kivéve, ne induljanak haza úti okmány nélkül. Ha nincs magyar külképviselet az
adott országban, akkor bármelyik Európai Uniós tagállam képviseletéhez fordulhat
a magyar állampolgár segítségért.
ORFK Szóvivői Iroda