ORFK PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Magyar oldalak / Köztársasági Őrezred / Nemzetközi kapcsolatok /

Nemzetközi kapcsolatok
2007.06.21. csütörtök 11:00

2010. március 2-4. Cseh delegáció:

A Köztársasági Őrezred Parancsnokának meghívására 2010. március 2-4. között Magyarországon tartózkodott a Cseh Köztársaság Rendőrsége Védelmi Szolgálatának delegációja. A vendégek programjuk részeként látogatást tettek a Köztársasági Őrezrednél, és a Készenléti Rendőrségnél, valamint hivatalos programjuk részeként megtekintették a Köztársasági Őrezred Személyvédelmi Alaptanfolyamának képzését. A bemutatók során megismerkedtek a Magyar Rendőrség e két speciális egységének tevékenységével, munkájuk sajátosságaival.

A képeken Rostás Tibor r. alezredes úr tart tájékoztatót a delegáció tagjainak az Őrezred képzési rendszeréről, az alaptanfolyam menetéről és a hallgatók segítségével bemutatnak néhány olyan speciális gyakorlatot, mely része a 10 hetes programnak.

 

 

2009. október 27-30., Belgium:

2009. október 27-30. között a Személyvédelmi Főosztály két munkatársa Brüsszelbe látogatott, ahol részt vettek – az Európai Tanács csúcstalálkozója idején – azon a tanulmányúton, ahol megismerhették az Európai Tanács Biztonsági Hivatala és a Krízisközpont tevékenységét. Az ott szerzett tapasztalatokkal, valamint a helyszín és az ott dolgozó személyek megismerésével értékes információkhoz jutottunk a csúcstalálkozó megszervezéséről és biztosításának feladatairól.

 

2009. október 12-14., Csehország:

 

2009. október 12-14. között a Cseh Köztársaság rendőrelnöksége 2009. áprilisban a Köztársasági Őrezred kezdeményezésére a cseh EU-elnökségi tapasztalatok átadása céljából fogadta Parancsnok úr vezetésével a Köztársasági Őrezred és az Országos Rendőr-főkapitányság közös delegációját, mely során a cseh partnereink tájékoztatást adtak az EU elnökségi programok biztosításának szervezéséről és végrehajtásáról. Parancsnok úr 2010. év tavaszára viszontlátogatásra hívta meg a cseh partnerszolgálat parancsnoka által vezetett delegációt.

 

2009. október 5-9., Budapest:

2009. október 5-9. között megszerveztük és vendégül láttuk az EU Bizottság TAIEX programjának keretében Magyarországra érkező török rendőri delegációt, akik a szakmai előadások során tapasztalatokat szerezhettek egy uniós országban a védett objektumok és a kiemelt személyek védelmére vonatkozó előírásokról és azok gyakorlatáról.

 

2009. április, Oroszország:

2009 áprilisában Parancsnok úr vezette háromfős delegáció Moszkvába látogatott az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata meghívására. Az orosz partnerszolgálattal több éves kitűnő, kölcsönös előnyökön alapuló szakmai kapcsolatot ápolunk.


2008. december 8-10., Németország:
Az Európai Hálózat tagszervezetei kiképzési vezetőinek találkozója, melynek célja a különböző képzési rendszerek megismerése, illetve a német szisztéma bemutatása volt. A tagállamok többsége hosszabb távon ugyanis kívánatosnak tartja egy egységes kiképzési- és követelményrendszer kialakítását.

 


A Köztársasági Őrezred képviseletében Dr. Dudás Zoltán r. őrnagy vett részt a találkozón.

A 2008-as év jelentős eredménye, hogy az Őrezrednél is telepítésre került a „Chiasmus” software, amely alkalmas az Európai Hálózat a Közszereplők Védelmére (ENPPF) védelmi-biztonsági szolgálatainak egymás közötti titkosított kommunikációjára, „EU titkos” minősítési szintig. Ez a rendszer végre megteremti a technikai lehetőséget a különböző tagállamok közvetlen, titkosított kommunikációjára. Hangsúlyozni kell azonban, hogy egyelőre csak a technikai lehetőség adott, mivel a tagállamok jelentős részében a jogi feltételek hiányoznak ehhez.

2008. december 02-05., Budapest:
Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata és a Köztársasági Őrezred között több éves kitűnő, kölcsönös előnyökön alapuló szakmai kapcsolat van. Ennek a hosszú távú együttműködésnek fontos állomása volt társszolgálatunk háromfős delegációjának látogatása. A delegációt a szervezet első számú helyettese vezette, míg egyik tagja helyettesi beosztásban a személybiztosítással, a másik a fegyverzeti és technikai eszközökért felelős vezető volt.

A találkozó, és a további együttműködés fontosságát mutatja az a körülmény is, hogy a 2011. I. félévi EU elnökségi programban valószínűleg szerepelni fog egy EU-Oroszországi Föderáció csúcstalálkozó is, melynek magyarországi megrendezésében nagy segítséget fog jelenteni kiépített kapcsolatrendszerünk.

2008. november 17-19., Németország:


A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) szervezett munkaértekezletet Berlinben, melyen az EU állam- és kormányfőinek védelmét ellátó parancsnokok vettek részt. A házigazda Németországon kívül az értekezleten Svédország, Dánia, Finnország, Spanyolország, Lettország, Ausztria, Lengyelország, Luxemburg, Észtország, Hollandia, Görögország, Ciprus, Románia, Portugália, Csehország, Szlovénia, Bulgária, Magyarország és az Európa Tanács egy-egy fővel képviseltette magát. A találkozón a résztvevők megoszthatták egymással a tapasztalatokat, ismereteket és bevált eljárásokat a személyvédelem területén éppúgy, mint a nemzetközi együttműködés során felmerülő problémákat.
A találkozón a Köztársasági Őrezredet Dalmi Csaba r. százados képviselte.

2008. október 12-19., Jordánia:
Jordániában került megrendezésre a Személyvédelmi Szolgálatok Szövetsége (Association of Personal Protection Services, APPS) IX. konferenciája.
A tanácskozáson Románia, Svájc, Kína, Jordánia, Lengyelország, Izrael, és Németország küldöttei tartottak szervezeteiket bemutató, vagy valamely eseményt, biztosítási feladatot, illetve egy-egy problémakört elemző prezentációt.

 

Az APPS konferenciái kitűnő lehetőséget adnak arra, hogy a különböző országok védelmi-biztonsági szolgálatainak vezetői és küldöttei két- és többoldalú megbeszéléseket folytassanak. Így történt ez most is, delegációnk például nagyon ígéretes együttműködésről tárgyalt az Izraeli Biztonsági Ügynökség küldötteivel. Elvi megegyezés született a két szolgálat közötti kapcsolatok elmélyítéséről különösen a kiképzés területén. Első lépésként abban állapodtunk meg, hogy keressük a lehetőségét egy 2-3 fős izraeli kiképző egység fogadására, akik rövid, de intenzív személyvédelmi képzést tartanának az Őrezrednél. Terveink szerint erre a jövő évben kerülne sor.
A konferencia zárásaként Heinz-Werner Aping úr az APPS elnöke áttekintést adott a szervezet 15 éves történetéről. Beszédében külön elismeréssel méltatta az Őrezredet, melynek kezdeményezése révén jöttek létre azok a tanácskozások, melyek a szervezet megalakulásához vezettek. Nagy eredményként értékelte a jelentősen eltérő politikai berendezkedésű országok védelmi-biztonsági szolgálatainak együttműködését a terrorizmus elleni harcban. Az elnök úr beszámolóját a küldöttek elfogadták, majd újabb három évre megválasztották a szervezet elnökévé.
A konferencián Dr. Dobozi József r. dandártábornok és Szollár Csaba r. alezredes vett részt.

2008. szeptember 17-23., Ukrajna:
Az Ukrán Kormányőrség meghívása alapján a „Bodyguard 2008” Nemzetközi Testőrbajnokságon vett részt a Köztársasági Őrezred ötfős - Rostás Tibor, Miglécz Gyula r. alezredes, Dr. Dudás Zoltán r. őrnagy, Molnár Zsolt r. százados, Árvai Róbert r. főhadnagy - delegációja.



A versenyen összesen 23 csapat vett részt az alábbi országokból:
Belorusszia, Bulgária, Grúzia, India, Kazahsztán, Litvánia, Moldova, Oroszország, Ukrajna és Magyarország.
Fenti országokon kívül megfigyelőként képviseltette magát Románia.

A magyar csapat a verseny középmezőnyében végzett.

2008. július 01., Budapest:
A Személyvédelmi Főosztályon belül megalakult a Nemzetközi Kapcsolatok Osztály. Az új szervezeti egység általában a nemzetközi ügyek vitelén túl kiemelten foglalkozik az uniós tagságunkból fakadó kérdésekkel, azon belül is a soros elnökségre történő felkészülés kérdéseivel, amely már most láthatóan a legnagyobb feladat lesz az Őrezred történetében.

2008. április 27-29., Budapest:
A soros elnökségi felkészülés fontos állomása volt, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatallal közös meghívásunkra hazánkba látogatott Alex Legein, az Európai Tanács Biztonsági Hivatalának igazgatója, Stephen Hutchins, az Európai Bizottság Biztonsági Hivatalának Igazgatója és Alain Lefevre, a Belga Királyság Belügyminisztérium Kríziskezlő Központjának Igazgatója.

A biztonsági vezetők meghívása, és a velük való tárgyalások – a soros elnökségi felkészülésen túl – azért is időszerű volt, mivel az EU-ba történt belépésünk óta, egy rövidebb megbeszélés kivételével, nem volt ilyen körben lehetőségünk tárgyalni vendégeinkkel. Az ilyen típusú látogatások pedig lehetőséget adnak olyan személyes kapcsolatok kialakítására is, melyek nagyban megkönnyítik a hosszú távú szakmai együttműködést. A látogatás során a szűk körű megbeszéléseken, a prezentációkon és az informális tárgyalások alkalmával vendégeink bemutatták az általuk vezetett szervezeteket, és vázolták azokat a feladatokat illetve uniós elvárásokat melyeknek meg kell felelnünk a soros elnökség során. Egyetértettünk abban, hogy a jövőben szakértői szinten kell együttműködésünket fejleszteni, intenzívvé és rendszeressé tenni. A biztonsági hivatalok vezetői kifejezték készségüket, hogy a brüsszeli tevékenységek megismertetése érdekében szívesen fogadják kisebb csoportokban kiküldött szakértőinket.

Informatikus szakembereinknek lehetőségük nyílt külön megbeszélésre is, melynek során tájékoztatást kaptak az uniós intézményekben használt, illetve a rendezvényeken alkalmazott infokommunikációs-, beléptető- és akkreditációs rendszerekről.


2007. Az európai társszolgálatainkat magába foglaló Európai Hálózat a Közszereplők Védelmére (ENPPF) közötti együttműködés rendszeres és folyamatos, annak kiemelkedő állomása azonban a mindenkori soros elnökséget követően az adott ország személyvédelmi szolgálata által összehívott konferencia, melyre 2007. október 8-10. között került sor Berlinben.

A tanácskozáson - többek között - az alábbi témakörök kerültek megvitatásra:

- Elfogadásra került a tagállamok védelmi-biztonsági szolgálatai által összeállított új kézikönyv. Az anyag segítséget nyújt a szolgálatokra vonatkozó új, aktuális információk megismerésében, az egymás közötti közvetlen kommunikáció biztosításában.

- A Konferencia meghallgatta a 2007. januárjában csatlakozó két új uniós tagállam (Bulgária, Románia) biztonsági szolgálatainak prezentációját.

- Áttekintette a Konferencia a tagállamokban folyó képzési rendszereket. A küldöttek támogatták a német társszolgálat kezdeményezését közös képzési programok szervezésére. Ennek érdekében a német társszolgálat 2008-ban találkozót szervez a tagállamok védelmi-biztonsági szolgálatai kiképzésért felelős vezetőinek, a képzési programok részleteinek kidolgozására.

- Prezentációt hallgatunk meg a német társszolgálattól a Heilingendammban megtartott G8 csúcsértekezlet megrendezésének biztonsági vonatkozásairól, az általuk bevezetett biztonsági intézkedésekről és azok tapasztalatairól.

- Megbeszélést folytattunk az EU soros elnökségeinek biztosítási feladatairól. Egyetértettünk a szisztematikus, egymás tapasztalataira épülő, egymást segítő felkészülés fontosságában, különös tekintettel az utóbb csatlakozott országok esetében. Ehhez kapcsolódóan önálló prezentációt hallhattunk a spanyol delegációtól az uniós tagállamok biztonsági szolgálati együttműködésének fontosságáról. 

- Az Unió soros elnökségét ebben a félévben betöltő Portugália indítványozta, hogy a fenti kérdéskörök további egyeztetése céljából a tanácskozást november végén folytassuk Lisszabonban, melyre 2007. november 22-24. között került sor.

Az év során nemzetközi tevékenységünkben kiemelt feladatként jelentkezett a 2011. első félévében sorra kerülő magyar elnökség feladataira való felkészülés megkezdése. Első lépésként nemzetközi kapcsolatrendszerünk felhasználásával számba vettük az ezzel kapcsolatos feladatainkat és elkészült a Felkészülési Koncepció, amely a Köztársasági Őrezred előtt álló feladatokat foglalja össze. Ez az anyag természetesen a későbbiekben több helyen pontosításra, kiegészítésre szorul, de jól mutatja azt a sokrétű és hatalmas feladatot, amely előtt állunk ezzel kapcsolatban.

A felkészülés folyamatában kiemelkedő jelentőséggel bír májusi brüsszeli látogatásunk, melynek keretében tárgyalásokat folytattunk az Európai Tanács Biztonsági Hivatalának és a Belga Királyság Belügyminisztérium Krízis Központjának vezetőivel.

Az év végén az Országos Rendőr-főkapitány úr is elrendelte a rendőrség szervezett és összehangolt felkészülésének megkezdését, melynek koordinálására főkapitányi biztost nevezett ki. Az ezzel kapcsolatos első egyeztetésre már sor került, illetve december 05-07. között látogatást tettünk Szlovéniában, ahol a felkészülés folyamatát volt alkalmunk tanulmányozni.

2007-ben két fontos kétoldalú találkozón vettünk részt, márciusban Moszkvában, novemberben Bukarestben tettünk parancsnoki szintű látogatást.

Az Európai Hálózatban folyatatott munkánkhoz szorosan hozzátartozik és nemzetközi tevékenységünk értékelése során feltétlenül meg kell említenünk a Személyvédelmi Szolgálatok Szövetségében (Association of Personal Protection Services, APPS) való részvételünket. Ennek VIII. konferenciája az év áprilisában volt Kínában.

Az APPS konferenciák a tagállamok által megvitatásra javasolt témakörökön túl egy-egy aktuális kérdéskör megtárgyalására koncentrálnak. Az idei konferencia kiemelt témája a nagyszámú kiemelten védett személy részvételével megrendezésre kerülő világesemények biztonsági intézkedései, illetve a kiemelten védett személyek biztosítása. Különös aktualitást adott ennek, a 2008. augusztusában Pekingben sorra kerülő XXIX. Nyári Olimpiai Játékok.

A konferencia plenáris ülésein kilenc ország (Japán, Ausztrália, Szingapúr, Izrael, Hollandia, Portugália, Dél-Korea, Németország, Kína) tartott a biztonsági szolgálataikat bemutató, illetve egy-egy problémakör kezelését elemző prezentációt.

- Minden megszólaló egyetértett a tagállamokban létrehozandó magas szintű összekötői rendszer kiépítésének fontosságában, illetve a közvetlen szakmai együttműködéshez szükséges hatáskörrel bíró összekötő személy kinevezésében. Valamennyien hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fokozásának szükségességét a szakmai munkában. A jól kiépített közvetlen nemzetközi együttműködési rendszert a különböző társszolgálatok alapvető, mással nem pótolható eszközként értékelték a terrorizmus elleni harcban, de általában a védett személyek biztosításában is.

- Az előadók mindegyike külön foglalkozott, és nagy súlyt helyezett a kiképzés kérdésére. A saját képzési rendszer ismertetésén túl minden megszólaló nagyon fontosnak tartotta a képzés területén is a nemzetközi együttműködést, a tapasztalatok kölcsönös átadását. Ide tartozik a nemzetközi terror-szervezetekről szerzett információk, az általuk alkalmazott eszközök és módszerek, illetve az ezekkel szembeállítható hatékony ellenintézkedések megismertetése is.

- A prezentációk során az előadók mindegyike hangsúlyozta, hogy nyitottak a két– és többoldalú együttműködésre a szakmai tevékenység valamennyi területén.

A vendéglátók szervezésében lehetőségünk volt az olimpiai létesítmények meglátogatására, és a játékok biztonsági rendszerének, ezen belül a rendezvényre érkező külföldi védett személyek biztosításával kapcsolatos előkészületek megismerésére is.

A társszolgálataink képviselőivel folytatott kétoldalú megbeszélések során áttekintettük szolgálataink együttműködésének helyzetét, a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Partnereinkkel megállapodtunk, hogy tovább keressük az együttműködés lehetőségeit a szakmai munka minden területén. Erősítjük a közvetlen, személyes kapcsolatokban rejlő lehetőségek kihasználását a napi munka során, a lehetőségekhez képest fokozzuk az interneten keresztül történő információcserét.

 

2006. A Dublinban megrendezett Európai Hálózat a Közszereplők Védelmére (ENPPF) konferenciáján részt vett a Köztársasági Őrezred képviselője is. 

 

2005. A Bukarestben megrendezett APPS értekezleten Dr. Kardos Imre r. ezredes, parancsnok-helyettes és Dr. Podoski Gábor r. alezredes, osztályvezető képviselte az Őrezredet. A Köztársasági Őrezred parancsnoka hivatalos látogatáson fogadta az orosz és a kínai partnerszolgálatok delegációját.

 

2004. A Köztársasági Őrezred 2 fős delegációja vett részt Varsóban az APPS soros értekezletén. Az Őrezred parancsnoka által vezetett delegáció Moszkvában tanulmányozta a partnerszolgálat tevékenységét. Szakembereink az évente megrendezésre kerülő németországi Nemzetközi Tűzszerész Konferencián és a svájci Szolgálati Kutyák versenyén képviselték az Őrezredet.

 

2003. A Köztársasági Őrezred 7 fős válogatottja is hozzájárult a 2003. július 27-e és augusztus 3-a között 65 ország, több mint tízezer rendőr és tűzoltó sportolóinak részvételével Barcelonában megrendezett X. Rendőr és Tűzoltó Világjátékokon a Magyar Köztársaság Rendőrsége küldöttségének kimagasló teljesítményéhez. Szituációs lövészetben - egyéniben - második és negyedik helyezésekkel bizonyították rátermettségüket, és az Őrezred egyik lőkiképző tisztje tagja volt a csapatversenyben aranyérmet szerző 4 fős magyar válogatottnak. Atlétikai versenyszámokban is remek eredményeket értek el, mind a 3000 méteres akadályfutásban, mind a 400 méteres síkfutásban bronzérmet szereztek.

A 2003-as év a "francia kapcsolat" terén is előrelépést hozott. Októberben a partnerszolgálat 2 vezető munkatársa tanulmányozta munka közben a magyar biztonsági tisztek feladat végrehajtását, és azzal a tudattal térhettek haza, hogy a francia védett személyek delegációi Magyarországon is teljes körű védelemben részesülnek. Novemberben Párizsban találkozott a két szolgálat parancsnoka, ahol megállapodtak abban, hogy delegációk utazása esetén a biztosítás előkészítéséhez szükséges információkat közvetlen kapcsolatfelvétel útján juttatják el egymáshoz.


Szeptemberben újra Bad Kissingenben került sor a Nemzetközi Tűzszerész Konferenciára, ahol 2 szakértő munkatársa képviselte az Őrezredet.

 

2002. A Köztársasági Őrezred tűzszerészei Nemzetközi Tűzszerész Konferencián vettek részt szeptemberben a németországi Bad Kissingen-ben.


2001. Az APPS berlini konferenciáján az Őrezred parancsnoka és vezető munkatársai vettek részt. A Mercedes-Benz gyárában tett szakmai látogatást az Őrezred gépjármű osztály képviselői. Tűzszerészeink részt vettek a Halléban megrendezett Nemzetközi Tűzszerész Konferencián.


2000. A hannoveri expo magyar pavilonjának biztonsági feladatait az Őrezred munkatársa, Podoski Gábor irányítja. Az ILEA alapítás évfordulója alkalmából rendezett konferencia és ünnepség 5 belügyminiszter és az FBI igazgatójának részvétele. A robbanóanyag-kereső kutyák nemzetközi versenyén vett részt kollégánk Svájcban, ahol "Vazul" nevű kutyával 3. helyezést ért el. Az APPS Bizottsági ülésén vett részt vezető munkatársunk Bakuban.

 

1999. Szomszédos államok partnerszolgálatainak együttműködése keretében két és háromoldalú találkozók Hévíz (szlovák-magyar ill. horvát-szlovén-magyar szolgálatok parancsnokai, és vezető munkatársai folytattak eszmecserét). Szakmai továbbképzésen vettek részt munkatársaink Franciaországban. Német delegáció fogadása az Őrezrednél. Munkatársaink Írországban és Szlovákiában vettek részt szakmai továbbképzésen.

 

1998. A Védelmi Biztonsági Szolgálatok soron következő Tel-Avivi 4. konferenciáján új névvel megalakult a Személyvédelmi Szolgálatok Szövetsége / Association of Personal Protection Services -APPS/. A Holland partnerszolgálat delegációja 3 db. páncélozott személygépkocsit ad át. A Belga Csendőrség 3 fős delegációjának és a szlovák partnerszolgálat tűzszerészeinek szakmai látogatása az Őrezrednél.

 

1997. Francia Rendőrség meghívására 3 kolléga tanulmányozta az Európa Tanács tagállamai állam és kormányfőinek Strasbourgi csúcsértekezletének biztonsági előkészítését és végrehajtását. Két munkatársunk részt vett a Hannoveri Tűzszerész Konferencián.

 

1996. A Francia Rendőrség Magasrangú Személyek Védelmi Szolgálatánál 4 fő vett részt szakmai tapasztalatcserén. A Holland rendőrség fogadta a szakmai tanulmányúton lévő 6 fős küldöttségünket, melyet Sevcsik László r.ezds. vezetett.

 

1995. A pápa belgiumi látogatásának biztosítási feladatait és végrehajtását tanulmányozta a Rendőrség delegációjának tagjaként két kollégánk. A Spanyol Rendőrség fogadta az Őrezred delegációját, melyet Szabó Ferenc r.ezds., Csonka Zsolt r.alez., és Gaál Antal r.alez. képviselt. Munkatársaink részt vettek a Bécsi Biztonságtechnikai Világkiállításon. A Köztársasági Őrezred képviselte magát a Védelmi Biztonsági Szolgálatok soron következő konferenciáján Svájcban.

 

1994. Sevilla-i világkiállítás Magyar Pavilonjának biztonsági főnöke az Őrezred munkatársa Sipos István volt. Tanulmányúton vettek részt kollégáink Svájcban. Izraeli delegáció fogadása az Őrezrednél.

 

1993. A Köztársasági Őrezred szervezésében november 8-10. között megrendezésre került a Védelmi-biztonsági Szolgálatok Első Nemzetközi Találkozója Budapesten, melyen 28 ország partnerszervezet vezető képviselői vettek részt. Decemberben Kékesi Mihály r. alez., Répa Imre r. alez., Bódi Sándor r.alez., Gaál Antal r.alez. Rómában tanulmányozta az Európai Biztonsági Együttmüködési Értekezlet külügyminiszteri tanácskozását, hogy kellőképen felkészülhessünk az 1994-es Budapesten rendezendő elnöki találkozó biztosítására.

 

1992. ATA program folytatódik (USA, Luisana, Baton-Rouge)

 

1991. Az Amerikai Egyesült Államok által szervezett és finanszírozott ATA (Anti-terrorism Assistance) szakmai továbbképzés keretében több kollégánk kapott személyvédelmi kiképzést Arizona államban, egy minden szükséges eszközzel felszerelt bázison.