A Köztársasági Őrezred 2010. évben egy eseménysorozat keretében
emléket kíván állítani a 250. éve, Mária Terézia által alapított Nemes
Testőrségnek.
Szerettük volna és ez évben még több alkalommal szeretnénk is megosztani
az ünnepi pillanatot mindazokkal, akik szervezetünk tagjai, vagy
bármilyen formában kapcsolatba kerültek az elmúlt évtizedek során a
Köztársasági Őrezreddel.
A Testőrség elmúlt 250 évét bemutató, „Semper fidelis” mottóval
fémjelzett kiállítás megnyitójával, valamint az Országház
Kupolacsarnokában rendezett ünnepi műsorral méltán emlékezhettünk a nagy
elődökre.
Meghívott vendégeink, jelenlegi és volt közjogi méltóságok és
természetesen az állomány tagjai is megtekinthették az ünnepi műsort,
valamint jelen lehettek a jubileumi év alkalmából készített postai
bélyeg bemutatásán és átadásán.
A rendezvényt Dr. Katona Béla úr, a Magyar Országgyűlés
elnöke nyitotta meg, elismeréssel szólva a múlt és jelenkor
testőreiről.
Jelenlétével megtisztelte ünnepi eseményünket Bajnai Gordon úr, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke is, aki szintén saját
tapasztalataiból merítve méltatta e szép és nehéz hivatás egykori és ma
élő képviselőit.
A Zsaru magazinban megjelent cikk: