A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének járőrei azért intézkedtek
július 29-én a kora esti órákban, mivel bejelentést kaptak, hogy a Kabar utcában
két nő késsel, és seprűnyéllel fenyegeti a szomszédait.
A helyszínre megérkező rendőrök a két erősen ittas nővel szemben intézkedtek,
miközben harmadik társuk folyamatosan hergelte őket, sőt együttes erővel szidalmazták
a járőröket. Mint kiderült a nők segélyt kaptak és az ezen vett alkohol hatására
váltak agresszívé és fenyegették meg szomszédaikat, ami egyébként rendszeresen
előfordul.
A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vette a
három nőt, akiket gyorsított eljárás keretében bíróság elé állított július 30-án.
Anyát és lányát a bíróság 4-4 nap elzárásra ítélte, míg harmadik társukkal szemben
50 000 forint pénzbírságot szabtak ki, ez utóbbival szemben a rendőrség azonban
fellebbezéssel élt.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda