Pezsgőző betörők
Három betörőt fogtak el a napokban a debreceni járőrök. A rendőrségre állampolgári
bejelentés érkezett arról, hogy Debreceben egy Acsádi úti házban betörtek, vélhetően
az elkövetők még a házban tartózkodnak. A helyszínre érkező járőrök egyiküket
a helyszínen elfogták, azonban a nő társai a tetőn keresztül kimászva próbáltak
elmenekülni, sikertelenül. Mindhármukat előállították a kapitányságra. A gyanúsítottak
a házba az ablak rácsait lefeszítve jutottak be, ott talált pezsgőt kibontották,
iszogattak, közben összekészítették az értékeket, hogy magukkal vigyék. Ellenük
lopás bűntett kísérlete miatt indult eljárás.
Nem gyógyszerért ment
Lopás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ellen
a 25 éves debreceni férfi ellen, aki a Holló János utcán található patikába tört be az elmúlt éjszaka. Számítógépet, monitort, nyomtatót tulajdonított
el, azonban a helyszínre érkező biztonsági szolgálat emberei elfogták. A férfit
őrizetbe vették, ellene a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást
tovább folytatja.
Táncoslábú fiúk
Tegnap hajnalban a Csokonai templom közeléből három fiatal férfit állítottak
elő a debreceni rendőrök, akik egy fiatal férfit bántalmaztak. A sértett elmondása
szerint előzőleg egy szórakozóhelyen tánc közben az előállítottak egyikének lábára
lépett. Miután a sértett távozott a szórakozóhelyről a fiúk követték az utcára
és bántalmazták. A három fiatal ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett
megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A sértett nyolc napon belül gyógyuló
könnyű sérülést szenvedett.
Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat