2007. május 8-án 20 óra 50 perc körül érkezett névtelen bejelentés alapján a
Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai házkutatást végeztek a Budapest XXI.,
Nap utca egyik lakásában. A magát megnevezni nem kívánó személy elmondta, hogy
a panelház liftjében vele együtt utazó férfi telefonon azt közölte, „Jól megcsináltuk,
ma este robbantunk.” A bejelentő ezt követően megfigyelte, hogy az ismeretlen
férfi melyik lakásba megy be.
A bejelentés alapján a rendőrök ellenőrizték a kérdéses ingatlant, ahol robbanószer
előállításához szükséges vegyi anyagokat, valamint egy utazóbőröndben csontokat
találtak.
A házkutatás során előkerült egy csappantyúval szerelt tüzérségi hüvely, egy
kb. 2 méter hosszú „Stopin”-szál (pirotechnikai időzített gyújtózsinór), valamint
2 zsák vasoxid-kénpor, 1 zsák műtrágya, kb. 25 kg kálium-nitrát, kb. 40 kg kristálycukor,
kb. 4 kg ventillált kénpor, kb. 3 kg vasoxid-por, kb. 50 gramm alumíniumpor, továbbá
egy lábas és olyan mécsesek, poharak, melyekbe viasz helyett sárgás-barna színű
ismeretlen összetételű karamellizált vegyi anyagot töltöttek és melyekből kanócok
lógtak ki.
A tűzszerész-, vegyész- és fegyverszakértő elsődleges helyszíni vizsgálata szerint
a lakásban talált anyagok keveréke elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására
alkalmas, illetve azok alkalmazásával olyan intenzíven, magas hőfokon égő elegy
hozható létre, mely nehezen oltható, ezért gyújtóhatásra alkalmas.
A szakértői vélemény alapján a keverékek bármikor begyulladhattak, berobbanhattak
volna veszélyeztetve mind a készítőit, mind a lakókörnyezetet, közveszély okozására
alkalmasak.
Az orvosszakértő véleménye alapján a talált csontok emberi maradványok, lábszár-,
valamint borda csontok.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi II. Főosztály - a lakásban tartózkodó
T. Gergő 21 éves és F. Ágnes 48 éves sátoraljaújhelyi lakosok, valamint a lakásból
a rendőrök érkezésekor éppen távozó P. Tamás 30 éves budapesti lakos őrizetbe
vétele mellett - közveszélyokozás előkészülete bűntett gyanúja miatt folytatja
az eljárást.
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY