A XX.-XXIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozói 180, feltehetően lopott kerékpárra
bukkantak egy budapesti férfi lakásán, valamint az általa üzemeltetett kerékpárüzletben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás
vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárás ismeretlen tettes
ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2009. november 7-e
és november 12-e között a főváros XX. kerületéből, egy Közműhelytelep utcai társasház
padlásáról eltulajdonított egy Gepida típusú kerékpárt.
A sértett 2009. november 13-án egy adok-veszek jellegű internetes oldalon egy
olyan hirdetést talált, amelyben az eladó Gepida típusú kerékpárját bocsátotta
áruba, melyben a sértett felfedetni vélte saját eltulajdonított kerékpárját.
A nyomozók ezen információ birtokában megállapították, hogy a hirdetést egy budapesti
férfi tette közzé 2009. november 7-én.
A rendőrök tanúként hallgatták ki a férfit, akinek lakásán és a XXI. kerületben
található kerékpárüzletében 180 olyan kerékpárt találtak és foglaltak le, melyek
eredetével kapcsolatban a férfi nem tudott hitelt érdemlően elszámolni, azokat
feltehetően Budapest dél-pesti kerületeiből, valamint Budapest vonzáskörzetéből
tulajdonították el.
Tekintettel arra, hogy ezen kerékpárok feltehetően bűncselekmény elkövetéséből
származnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága
várja azok jelentkezését, akik sérelmére hasonló bűncselekményt követtek el, akik
a képeken látható kerékpárokban sajátjukra ismernek. Kérjük, hívják a 421-1800/218
városi telefonszámot, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést
a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111 zöld számán, a 107 vagy a 112 központi
segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY