2008. március 17-én fegyveres rablás történt Budapest XVI. kerületében.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 13 óra 30 perc körüli időben T.
László 31 éves adácsi és K. Tamás 31 éves egerszalóki lakos egy, a Budapest XVI.,
Rákosi úton található irodába bemenve eltulajdonítottak egy pénzkazettát a benne
lévő készpénzzel. Az irodában tartózkodó alkalmazottak megkísérelték megakadályozni
a bűncselekmény elkövetését, dulakodás alakult ki, melyben T. László bántalmazta
az egyik alkalmazottat, majd társával a megszerzett értékekkel elmenekült.
Az épületet elhagyva az őket feltartóztatni szándékozó, a cég ügyvezetőjét is
bántalmazták, illetve feltehetően egy gáz-riasztó fegyverből 3 lövést adtak le,
majd távoztak.
Az elkövetőket állampolgári segítséggel a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI.
kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a Budapest XVI., Wesselényi utcában
elfogták.
Az anyagi kár megtérült. A bántalmazás következtében megsérülteket a mentők kórházba
szállították.
Az ügyben a további eljárást – a két férfi őrizetbe vétele mellett – a Budapesti
Rendőr-főkapitányság Bűnügyi II. Főosztálya folytatja le.
BRFK KOMMUNKÁCIÓS OSZTÁLY